„Aki akkor segít, mikor semmi szükséged rá, az valójában saját érdekében tesz – és el fog tűnni, mikor szükséged adódik.” (Shayat Cout Pho)
Nem értek az elektronikához. Tanultam, de nem talált helyet bennem. Bevallom, olykor csodálattal bámulom a konnektort, de képtelen vagyok megérteni a tartalmát. Szerintem sokan vagyunk igy, de kevesen valljuk be. Nos, a lépésfeszültség nem más, mint a földbe véletlen bekerült kóboráram következtében a talaj felszínén egymástól egy emberi lépésnek megfelelő távolságban (kb. 0,7 m) lévő két pont közötti feszültség. Ezt okozhatja pl. egy meghibásodott villanyvezeték, mikoris a nedves föld vezetni kezdi az áramot. Ha valaki a közelébe kerül, a két lába közötti távolságban “felszedi” a feszültséget. (© vilaglex.hu) Hétköznapra fordítva: ha rosszul lépsz, megcsap a delej…
A politikai és közéleti lépésfeszültség azonban más. Az a jelenség, mikor megjelenik egy politikus, s ahová ő lép, ott rögtön feszültséget teremt, amely megcsapja a gyanútlan bámészkodót.
Örömmel jelentem be – a hivatalos forrásoktól távol tartva magamat –, hogy az idei könyvhét slágere lesz a regnáns amerikai elnök által csak szavakban, ígértekben és kijelentésekben jegyzett, de a virtuális felhőben már összegzett, s kapható: Ötezer lépés a jövőbe c. könyv. (eredeti címe: „Five thousand steps into the future.” A trailer-ből megtudhatjuk, hogy a terjedelmes mű, lezárva az előző demokratikus múltat elkalauzol bennünket, lépésről lépésre azon az úton, mely kereken 5 ezer lépésből áll. Amennyiben megvesszük a fáradtságot, s lelépjük a távot, megtapasztalhatjuk, mit is jelent megtenni ötezer lépést úgy, hogy nem a saját fejünk után kóboroltunk szanaszét a világban, hanem követtünk egy instrukciót, mely odáig vitt bennünket, ahová magunktól soha a büdös életben be nem tettük volna a lábunkat.
Tudom, lassan már a csapból is Amerika fog folyni, de tudjuk meg, hogy ez mindig is így volt az utóbbi száz évben, csak nem mindig vettük észre. A napokban, kinyitva a kád keverőcsapját, hallom, hogy a fentebb említett szerző, bizonyára hátulról megfontolt szándékkal úgy döntött: ennyi – nincs többé az USAID. Megdöbbentő! hisz ez a társaság volt az Egyesült Államok kinyújtott ökle és tenyere. Ezen az intézményen keresztül ütött és simogatott (ilyen sorrendben), osztották az észt és a vele járó pénzt világszerte.
Sokak véleményét írom ide, mikor úgy vélem, kár érte. Kár érte a világ azon haszonlesőit is, akik kettős könyvelésében ez jelentette a bevételi oldalt. Híradásból megtudhattuk, hogy ez a fene-nagy demokratikus intézmény eddig a legnagyobb falatot harapta ki az amerikai költségvetésből. Mintegy hatalmas emlő táplálta a demokrata vezetőket, s a világ amerikai típusú demokráciára éhes egyedeit. Együttműködő (vagy csak annak öltözött) jó- és rosszemberek hadát az utóbbi hatvan évben. Most pedig, hogy a tengerentúlon szitok szótárba került az ál-demokrácia szó (is), egy vizes ronggyal eldugaszolták e tápcsatornát.
Innentől kezdve pedig biztosra veszem, hogy mi, mint a közfül/közszem, soha meg nem tudjuk, valójában mit is művelhetett ez a társaság szerte a világban az utóbbi több mint fél évszázadban. Úgy döntöttem, hogy még melegében (míg feledésbe nem kerül) összerakok e különös társaságról pár sort csak, hogy felszínesen, de legalább érintőlegesen tudjuk mivel és kikkel volt valójában dolgunk. Tán’ százszor is megemlítettem ezt a mondást, de nem találtam jobbat: „Ingyen sajt csak az egérfogón van (az is csak a második egérnek jut…) Nos, a USAID-nek volt sajtja és egérfogója is bőven.
Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) az Egyesült Államok kormányának független ügynöksége, amely elsősorban a polgári külföldi segélyek és fejlesztési támogatások kezeléséért felelős. Az USAID-et 1961-ben alapította John F. Kennedy elnök, hogy egyesítsen több létező külföldi segélyszervezetet és programot egy ügynökség alatt. A statútum törvény az USAID-t “az államtitkár közvetlen felügyelete és politikai útmutatása” alá helyezi. Globális egészségügyi, katasztrófaelhárítási, társadalmi-gazdasági fejlesztési, környezetvédelmi, Demokratikus kormányzási és oktatási programokat valósít meg. Az USAID több mint 100 országban van jelen, elsősorban Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Kelet-Európában. (© Wikipédia)
Az általam dőlten megjelölt részekre – a mihez tartás végett – érdemes odafigyelni. Tehát felügyelet és útmutatás a külügyminiszter kezében. Egyszóval az adott segélyszervezet nem csakhogy nem mentes a politikától, hanem kifejezetten az irányítja (irányította) céljait, küldetését. Érthető, hiszen csak úgy, akármire nem kaphat pénzt, támogatást akárki. Itthon a házkörül tartott állatkák szintjén ezt úgy nevezzük: jutalom falatka, bónusz répa – mely csak a szorgalmasan pitiző egyedeknek jár/jut.
Emlékszem, hisz mostanában volt, mikor Belaruszban, a 2020-as elnökválasztást követő zavargások alkalmával Demokratikus kormányzási és oktatási programokat tartottak főváros-szerte, mintegy százezer békés demonstráló bevonásával. Nem lázadás volt az, nem is színes forradalom – pedig nagyon arra készültek. Bejárta a világhálót az a videó, mikor álarcos, kapucnis (önkéntes) fiatalemberek oldaltáskákból osztogatták a segélyeket azoknak, akik megdobálják a rendőröket, netán még áldozatokat is képesek felmutatni – tegyük fel, mint „Majdan” idején Kijevben. Természetesen az a pénz nem az amerikai adófizetők zsebéből lett kitépve, hanem konkrétan erre a célra lett nyomtatva, így elkerülve, hogy valaha is a ház elejére vetődhessék valamiféle árnyék. El sem fogják nekem hinni, de többen észrevették – akikhez valamilyen furcsa véletlen folytán odajutott egy-egy száz dolláros bankjegy –, hogy a friss, ropogós papírpénzeknek még a sorszáma is egymás utáni volt. Micsoda véletlen!
De ne menjünk olyan messze, sem időben, sem távolságban. Most derült ki az amerikai elnök kendőzetlen megszólalásaiból, hogy ezt az egész felfordulást itten Ukrajnában, bizony ők, a USAID szakembereinek közreműködésével hozták tető alá – az USA finanszírozott, az EU csak asszisztált. Ezért aztán az esetlegesen felmerülő, s a jövőt firtatóknak konkrétan meg lett mondva: Ukrajna fizesse vissza, amivel tartozik Amerikának, az EU pedig gondoskodjon erről a szegény európai országról, ha már ilyen szorult helyzetbe került. Bravó! Igaz, nem 24 óra alatt, de azért csak meg lett oldva az ukrajnai konfliktus. Ha már egyszer a gyerekeknek is megígérte valaki…
Meglehet, csak nekem tűnik úgy, hogy az EU vezetősége egyre inkább úgy tesz, mint „Nagy Lebowski” (The Big Lebowski – 1998.), mikor a banditák lepisilték a szőnyegét – bámult, és értetlenségének hangot adva csak annyit mondott: – de miért? Sokszor van olyan érzésem, mintha ezek a jóemberek nem is ugyanazon a vonaton utaznának mint mi, Európa apraja és nagyja. Náluk semmi nem változik, ugyanazok a kosztümök, öltönyök, vasalt mosoly és vikszolt fogazat. Bizottságosdi, tárgyalósdi, konspirálósdi, fenyegetősdi, szankciósdi, papír karddal hadonászás – majd jólakott vigyor kamerából-kamerába. De legyünk őszinték! hát felelősségük teljes hiányában nem megtehetik? Szóval én szívesen lennék a brüsszeli szónokraták helyében. Ők ugyanis (minden bizonnyal) elégedettek a fizetésükkel (hisz egymásnak osztogatják), s még tán’ – urambocsá’ – az a csúfság is megeshet, nekik is jutott az oldaltáskából, emelkedő sorszámmal. Ekkor pedig miért is aggódnának Európa közel, s távol jövőjét illetően – az ő pecsenyéjük már megsült. Európa népe pedig, nos ők egyék meg amit a demokratikus gulyáságyúban kifőztek neki.
Szóval, a USAID egy elegáns mozdulattal lelépett, csak a bankszámla számát hagyta hátra, és egy utóiratot (P.S.): „a pénzért visszajövök – vagy így, vagy úgy.” Nézzenek utána, de már nincs az se, hogy hol, hiszen a https://www.usaid.gov/ honlap örökre elsötétült.
Én – ha mindeddig nem tudtam volna – most értesülhettem volna megdöbbenéssel arról is, hogy a szomszédunkban zajló testvérháború eszmei és propaganda hadi gépezetét saját zsebből állta a USAID. A fenébe! Bennem azért volt egy pici remény, hogy a fene-nagy hazafiság közepette, mégiscsak az ukrán oligarchák, dobták össze azt a pár száz milliárd dollárt… Most pedig ott maradt a hoppon a teljes, lelkes ukrán média riadalom. Valaki elkeseregte azt is, hogy bevételük 90%-a amerikai pénzügyi támogatás volt. Remek. Most kuncsoroghatnak annál, aki a 10%-ot adta.
Biztosan csak bennem ötlött fel, hogy mifenének segít itten Amerika, ha kell, ha nem!? El tudjuk persze képzelni, hogy a USAID egy jól megszervezett társulat, amely csak célirányosan tesz szívességet, s csak kizárólag amerikai érdekekből. Minden más megfontolás tévedés. Csak úgy, spontán nem szoktak segíteni – pláne nem egy USA, amely egy, a bibliából kimásolt szlogent tűzött zászlajára: “I am the first, the last, the only God; there is no other god but me.” (magyar hivatalos fordításban: Én vagyok az első és az utolsó, rajtam kívül nincs isten. [Ézs 44:6-8] ) Az utóbbi időkben azonban – elnöki utasításra, kongresszusi jóváhagyással – az idézőjeleket elhagyták…
Mi viszont itt maradtunk, hisz itt lakunk. Elhagyott bennünket a demokrácia démona, a védelmező, mentor, pártfogó, támogató, oltalmazó, óvó, jóakaró, patronáló, védő, segítő, támaszt nyújtó. (© szinonimaszotar.hu) Van viszont szankciós csomagunk bőven! Szám szerint 15, de ne essünk kétségbe, már a 16. is ott van a hentes-pulton. Gyakorlatilag mindent szankcionáltunk, még azt is, ami szóba sem jöhet – de a bosszú, az legyen bosszú! Virág elvtárs szavait idézve: „nem szeretnék a helyükben lenni”. (© Bacsó Péter – Tanú) Itt maradtunk hát, mint lakodalom után a hányinger. Se áram, se gáz, se nyersanyag, se keleti piac. Van viszont egyre nagyobb Seherezádé! Nagy segítség ám ez a hite vesztett Európának! Új hit, új emberek, új szín, új szemlélet. Tudjuk jól – hiszen még maga Angela Merkel, a migránsok védőszentje hagyta ránk az igét meleg szavakba burkolva –, hogy ezen átalakulás nélkül Európa egy szerencsétlen, félkarú órásmester lenne. Engem roppantul érdekelne, mit képzelt el ez a jóasszony a mondat végén? Csak nem keresztény-muszlim fúziós-demokráciát, ahol együtt lakik farkas a bárányokkal és patkány a prímás… (© Hobo) Most már csak az alkalmazkodást kellene megtanulni – kevesebbhez, és a többhöz, a hajnali müezzinhez és a… – szóval, a jövőhöz. Arról is jó, ha tudunk, hogy hamarosan beköszön hozzánk Marshall úr is az új tervével. Lesz újra Északi áramlat is, csak más kezében – mert az előző rossz gazda volt, elkótyavetyélte. Lesz ismét európai ipar is – persze csak ha iparkodunk, mert a kínai nem szereti ám a lazsát és a szabadnapokat. Az európai ész pedig ismét ki fog vándorolni Amerikába – ha ott tényleg nyélbe fognak ütni valami olyasmit, ami elüt a jelenlegi nihiltől.
A napokban Münchenben elhangzottakból én (hangsúlyozom, én!) a következőket szűrtem le: „Hát, hogy ti milyenek vagytok itt Európában, én csak figyellek benneteket. Azt látom, hogy bedőltetek az előző serifnek, aki rendesen beleszart a ventilátorotokba. Az új serif azonban most azt kéri, pucoljátok már ki barátaim, hisz érzitek, hogy büdös! Ja, és javaslom az Elon Musk cége által gyártott új takarítógépet. Áramot pedig szerezzetek hozzá, ahonnan tudtok…” (az iménti idézet nem idézet! Kérem a fantázia zavarának betudni.)
Ha valaki azt hiszi, hogy Amerika irányt váltott és letett a hegemón törekvéseiről, azt ki kell ábrándítanom – vagy hamarosan magától ki fog. Én úgy vélem, jóval konkrétabban és egyértelműbben fogják gyakorolni a mecénás szerepét. Egyfajta üzleti alapon. Új stratégia van kibontakozóban: Segítek, de kérem fáradjanak előbb a kasszához – majd abból adok, ami befolyt. Annál is inkább, mert abból a 36 trilliárdnyi adóságállományból már nem futja oldaltáskákra és a nyomdák kapacitása is le van kötve a következő naaagy gazdasági lufi kipukkanásáig. Azt pedig jó ha tudjuk, hogy a USAID csak a szellemi muníciót szolgáltatta az eseményekhez világszerte. A pénzt-paripát-fegyvert ugyanazok a szponzorok tolták, akik ma is haszon-mecénásai az eseményeknek.
Események márpedig lesznek. Addig pedig valahogyan el kell szórakoztatni a mókához szokott közönséget. Így hát vagdalózunk, arcoskodunk, s bízunk benne, hogy csak eltelik valahogy a mai nap is. Átkeresztelgetjük a Mexikói-öblöt. Apropó! Poénból megkerestem a Google térképen. Kíváncsi voltam, hogy átírták-e. A következőt találtam Mexikói-öböl (Amerikai-öböl) Ugye egyetértenek velem, hogy azért ez mégsem egy határozott állásfoglalás? Kanada sem fél már annyira, mint az első pillanatban vélhető volt. Grönlandon is visszatért a kerékvágás. A kínai csomagokat is kézbesítik Amerikába. A Panama-csatornán történő átkelésnél pedig továbbra is fizetnek (a kínai szolgáltatónak) az amerikai hajók. Aki pedig a Gázai Riviérára készül nyaralni, az (szerintem) még ne vegye meg a fürdőruhát – hátha kinövi.
Azt vettem észre, hogy az utóbbi időkben még az orosz anekdota is egyre kétértelműbb lett – hát, ilyen időket élünk…
Állatidomár felesége kirohan a cirkuszból és rémülten ordít:
- Emberek! ide-ide! A férjemet éppen széttépni készül egy oroszlán.
Miután egész komoly segítőkész embercsoport gyűlt össze, ismét megszólalt:
- Jöjjenek utánam, mindössze 10 dollár a belépő…