Fantom – Faktum

Fantom-faktum

„Ha nem találjuk a józan eszünket, próbáljunk visszaemlékezni, hogy hol használtuk legutoljára.” (Shayat Cout Pho)

A fantom-faktum kifejezést egy műszónak szánom. Ne keressék az értelmezőben sem – én találtam ki. Egy öszvér-fogalom azon mesterkedésre, mikor tényként tálalnak elénk olyan kitalálmányokat, amelyek beleillenek a valóság azon szeletébe, amelyet kivágtak onnan, mert domináns érdekekbe ütköztek. Sokszor elég egy fantom-faktum, melyhez később viszonyítanak, hozzá igazítanak valós dolgokat, s egy idő után pedig mindenki olyan oszlopos tényként hivatkozik rá, mely (talán) megdönthetetlen.

Eddig nem szóltam, de most megjegyzem, torkig vagyok, meg vissza! De gond semmi, hisz matematikai alapon az eredmény nulla, hiszen ugyanannyit voltam oda, mint amennyit vissza. Az energiafelhasználást figyelmen kívül hagyva – a semleges állapotomban jól kell éreznem magam. Ezen felismerés akkor jött rám, mikor józan gondolatokkal ébredtem, jobb lábbal keltem, helyre tettem fejemben a bogarakat, megbeszéltem lelkesedésemmel, hogy ma nem keressük a bajt – és ekkor vettem észre, hogy az életem kezdi elveszíteni értelmét. Előkaptam hát a gépet és az áramot, s bekapcsolódtam a világ információs hálózatába, ahol az első szembejövő élményem egy, a BBC által 1957-ben készített, április elsejei tréfának szánt filmecske volt, mellyel bemutatták, amint Olaszországban szüretelik a makarónit. Meglepően hiteles képekkel illusztrálták, amint szorgos kezek szedik le fáról az érett tésztát. El is hittem nekik, hiszen ettem én már milánóit, és egy az egyben úgy nézett ki, mint a filmen. A következő snittben egy EU hivatalos kifejtette, hogy Európa sokkal jobban él és gyarapodik energia és nyersanyag nélkül. Hamarosan a termelést is le fogják állítani (de minimum felezni), hogy kitisztuljon az égbolt és kék helyett zöldre váltson, továbbá a fejekben is helyreálljon a felborult PH érték. Na, itt már kezdett bennem felszínre törni a kételkedés, de egy határozott mozdulattal elfojtottam – aaa, tudják azok ottan miről beszélnek. Amikor azonban ráeszméltem, hogy konkrétan hülyének néznek, az egy másik független, objektív, hiteles forrásból származó hír volt, miszerint az Északi Áramlat gázvezetékek valójában egymást rongálták meg, mert elegük lett abból, hogy folyamatosan szemet szúrtak valakinek.

Kételyek, megérzések, félelmek kezdtek bennem sokasodni, mikor eszembe ötlött egy, a napokban tapasztalt, a nép ajkán született, tanulságoktól mentes, valóságtól megfosztott legenda. Megosztom, mert nekem tetszett. Alapgondolat: ha kalandot keresel, igen nagy a valószínűsége, hogy valami sza*rba keveredsz. Történetünk főszereplője egy, a tengeren innen, de az óceánon túl, egy szigetvilág off-shore zónájában bejegyzet vállalkozás, bizonyos Snow White & The Seven Dwarfs Co. Ltd. (rövidítve: SW & TSD Co. ltd.) (magyarosítva cég elnevezésük Hófehérke és a Hét törpe névhez áll legközelebb). Mint a cégközlönyből megtudhatjuk, a társaságot 79%-os részvénypakettel Snow White jegyzi és beltagok: Doc (Tudor) – Grumpy (Morgó) – Happy (Vidor) – Sneezy (Hapci) – Bashful (Szende) – Sleepy (Szundi) – Dopey (Kuka) 3-3%-os, egyenlő részvénycsomagokkal. Szóval, e világszerte ismert bányaipari vállalkozás jártában-keltében éppen az Északi-tengeren tekerget lélekvesztőjén, kalandkereső turnén, konkrétan, Bitcoin (kriptovaluta) bányászat tényállását foganatosítva. Napok óta egy Bitcoin-peták sem akadt hálójukba, mikor Hapci, egy tüsszentést követően, kitisztult orrával arra lett figyelmes, hogy itt bizony valami bűzlik. Tudor – aki időről időre hajlamos volt a gondolkodásra – apró fejében azonnal megfogant a gondolat, hogy ez nem lehet más, mint egy gázvezeték. A bányaipari vállalkozás mit sem akart tudni a világban zajló nemzetközi kavarodásról, hisz nem néznek TV-t, nem olvasnak újságot, az internetet pedig Hófehérke letiltotta, mert alkalmas különböző téves információk helytelen használatára – ami (akár) veszélybe sodorhatja a vállalkozás sikerét. Összeült hát a vállalati tanács és úgy döntöttek lehorgonyoznak és belevágnak. A logika szerint ugyanis, ahol gáz van, ott nagy pénzek forognak kockán. Nagy pénzekre pedig ők is nagyon beindulnak. Még szerencse, hogy éppen hoztak magukkal – minden eshetőségre felkészülve – mélytengeri búvárkodásra és egyéb garázdaságra alkalmas kisebb tengeralattjárót és több száz méteres merülésre alkalmas megbízható felszerelést! Le is eresztették apró hajójuk apró horgonyát, s teljes mértékben hidegen hagyta őket az Északi Áramlat dermesztően hideg szele, valamint a tény, hogy felségvizeken, esetleg zavarosban kezdik meg tevékenységüket – hisz tudták, ha sikerrel járnak (ha nem) a demokratikus igazság mindig az ő oldalukon áll. Vidor – aki többnyire jókedvéről híresedett el – azonnal rágyújtott egy nótára és elfütyülte azt az amerikai tengerészgyalogos indulót, amelyik úgy kezdődik, hogy bibam-pababa-bimbimbam. Morgó – aki általában minden kezdeményezésre csak rosszallását fejtette ki – jelezte, hogy ebből akár még baj is lehet! A nagy balhé és a nyomában felbukkanó hatalmas nyereség reményében azonban a hét munkás nem zavartatta magát sem a műholdak, sem pedig egyéb megfigyelő egységek tekintete által – nekiláttak a kemény melónak. Alámerültek és kis apró csákányaikkal, kis apró csapásokkal léket vertek abba a nagy-nagy csőbe, amely azonnal úgy tett, mint aki ontja magából a rosszlevegőt egy kiadós csülkös-babos pacal vacsora után. A siker láttán még Szende – aki szerénységével rendre alázatra intette társait – arca is oválisra kerekedett és vidáman számolgatni kezdte mekkora kárt és mekkora hasznot (adózás után, az ÁFA levonását követően) fog hamarosan besöpörni a szorgos csapat. Szundi – aki általában átalussza a munkás hétköznapokat – meg is jegyezte, milyen kár, hogy Hófehérke éppen a tengeren túlon van kiküldetésben! ha látná, mi megy itt, bizonyára elvörösödne izgalmában. Egyszóval, sikeresen közbenjártak, hogy az a naaagy vezeték ne másnak, hanem az SW & TSD Co. ltd. malmára hajtsa az Északi-tenger vizét (is). A hirtelen beköszöntött sikeren felbuzdulva Kuka – aki éles eszével és tartalmas meglátásaival járult hozzá a cég sikereihez – meg is jegyezte: – az nem igaz, hogy nincs errefelé egy másik, legalább ekkora gázvezeték!? – de volt. Hát, így történt! Mint tudjuk, ez ma már nem népmese, hanem konkrét fantom-faktum. Annyit még megjegyeznék, hogy a történetben környezetkárosítás ténye nem valósult meg, egyetlen állatnak sem esett baja. Minden egyes megnyilvánulás valótlan eseményeken alapul. Szereplői kitalált személyek, s a valóságtól olyan távol van, amennyire a Független és Objektív Sajtó (FOS), és a közmédiák távol tartják.    

Jaj, majd’ elfelejtettem szólni! senkinek eszébe ne kerüljön Hókuszpókot (eredetileg Gargamel névre hallgatott), a gonosz és kártékony erdei varázslót gyanúsítani! Igaz, ő előre szólt, hogy az iménti történethez hasonló esemény bármikor megtörténhet (és meg is fog), de szerencsére ő nem ebben a mesében szerepel. Mindezen tényektől függetlenül, sajtóközleményben tette közzé, hogy sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja, hogy ami történt, az egyáltalán vasárnap volt.

Nagyjából itt tarthattam az események sodrában, mikor eszembe jutott Szókratész (kb. Kr. e. 470 – 399.) ókori görög filozófus gondolata: „Egyvalamit tudok biztosan azt, hogy nem tudok semmit.” (ἑν οἰδα ὁτι οὐδεν οἰδα) Bennem pedig azonnal összeállt a kép: … hát, én nem is akarok tudni többet!

Bizonyára nem csak én vettem észre, de az utóbbi évtizedekben módszeresen gyilkoljuk a józan észt, s sajnos a józan ész határait senki sem őrzi. Őrködünk az alkohol, a drog és egyéb tudatmódosításra alkalmas eszközök (fegyverek, baseball ütő, gumikalapács, sodrófa stb.) felett, de az a kutyát sem zavarja, hogy a valósághű elme nap-mint nap súlyos károkat szenved a külső manipulációs behatások következtében. A kommunikáció századában – mikor az ártás spektruma az IT eszköztára segítségével 359^o-ra teljesedett ki – e kártékony feladatot a médiák (mint közvetítő közeg) vállalták fel. Mi pedig – a kavalkádban, szivárványos forgatagban gatyára szakadt bamba befogadó massza – csak állunk és bámulunk, „…, hogy fut a táj”. Egy biztos: a józan eszünk már régen nem a régi – úgy kollektíve, mint egyen-egyenként. A történelmi józan ész – ha egyáltalán létezett ilyen valaha – mára jelentős sérüléseket szenvedett. Mint általában ilyen tartalmas változáskor szokott lenni, most is felmerült (persze, csak bennem), esetleg azért tesszük, mert így jobb lesz nekünk? Ebben a megsűrűsödött világban talán jobb, ha nem mindent értünk? Esetleg én – koromnál fogva – már nem úgy látom a világot? jóval kuszábbnak, zavarosabbnak és egyre foghatatlanabbnak? Meglehet, hamarosan már nem is fog zavarni ez az egész katyvasz, csak úgy magamban elmosolyodom majd, mint anno jóságos nagyapák és nagymamák, mikor előkerült a távirányítós kisautó – na, nekem ezt be nem adják! márpedig ilyesmi meg nincs is (tudom, most sokakban felmerült parasztbácsi esete a zsiráffal…). Szóval, ebben a megváltozott világban egyáltalán van szükség józan észre? Nem lehet, hogy az ilyesmi csak teher és nyűg a viselőjének? Márpedig, ha ez így lenne, akkor egyáltalán nem is okozna komoly problémát, ha hajlott koromra – csak úgy magamtól, szer és egyéb behatást mellőzve – meghibbannék? Bizonyára még a sorból sem lógnék ki. Na, ha ezt megérhették volna őseim! Például nagynéném, akit bezártak a sárga házba. Miután átment rajta két háború – Nyugatról Keletre, valamint Keletről Nyugatra –, azt merte mondani egy jóakarójának (persze, csak négyszemközt), hogy a párttitkár félrebeszél. A fő bűne azonban az volt, hogy keresztbe (és nem hosszába) feküdt az agronómusnak, mikor elvették a parányi földecskéjét. Ma már nem vesznek el semmit, csak adnak. Olyat, hogy sokszor el sem tudunk ugrani – pedig néha nagyon szeretnénk.

                Némi ki/be térő: Nagyjából másfél éve felvetettem, úgy érzem szomszédos ország népére, mint fehér elefántra fogunk gondolni az elkövetkezendő időszakban. Hétköznapjainkat be fogják árnyékolni a róluk és országukról érkező hírek. Mostanság pedig ott tartunk, hogy félve merjük nevén nevezni őket, hátha valami olyasmire asszociál valaki – környezetünkből, vagy az érintettek részéről – amire még mi sem gondoltunk – aztán csak bokaütés. Az azon irányból érkező fantom-faktumok ellenére én tényként kezelem, hogy a katyvasz nemhogy nem tisztul, de már ott tartunk, hogy még szemorvos és az optikus együttesen sem látnak tisztán. A fehér elefánt pedig továbbra is rendezkedik a porcelán boltban. Aki beküldte, az pedig éli hétköznapjait és egyre-másra úgy teszünk, mintha már észre sem akarnánk venni: azért van itten egy rendezetlen kérdés. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy a szomszédos boltban egyre kínosabban vergődő fehér elefánt nem kerül be a \”Kihalt Állatok Atlaszába\”.

A fantom-faktum azonban az, hogy rövidesen – ha nem kicsivel később, akkor talán már a hétvégén – parádés siker leselkedik a fehér elefántra, s a gyönyörűen átrendezett porcelánboltból hamarosan diadalittasan lép ki, nyakában a győzelem babér-koszorújával. Legyőzte a porcelánbolt démonát! Addig pedig legyünk türelemmel és viseljük el a rossz híreket, gyűjtsünk sima koszorúra, az ottaniak és szétszóródottak betevőjére, és bízzunk abban, hogy egy jól felfegyverzett fehér elefánt még a porcelánboltban is otthonosan mozog.

Megfigyelték? mikor valaki nagyon terelni akar, egyre több tényt sorakoztat fel, hogy eszünkbe se jusson a valóságra figyelni. Egyet csak találunk közöttük, amelyiket akár még sajátunknak is tarthatunk. Én egyre inkább úgy vélem, hogy a tény, (faktum, latin nyelvben: factum) nem más, mint a domináns álláspontja – akár bizonyítékok nélkül is. A tényekkel nem lehet (szabad) harcba szállni, hisz az olyan, mint az a bizonyos, szeles időben lehúzott sliccel. A tényeket – fantom-faktumokat pedig zúdítják ránk csőstül. Mi pedig egyre inkább úgy vagyunk – had’ jöjjön, csak langyos legyen és ne fájjon. És jön. Mára már kiderült, hogy milyen nemzetiségű volt Jézus (bár, nagyjából 212 nemzet vallja magáénak), ki ásta ki a fekete tengert, és ki alkotta meg Földünk mágneses terét, valamint ki szülte az első emberpárt. A tények közzétevője által finanszírozott tudomány azonban egyre-inkább a fantom-faktumok bizonyítására kap támogatást, nem mindenféle zavaros kutakodásokra. A technikai vívmányok segítségével pedig, mind az egyén, mind a kollektíva (nemzet, állam, vagy egyéb szervezkedés) olyan identitást alkothat magának, amilyet a jövőbeni remélt ideológiája megkövetel. Nem kell mást tenni, mint felruccanni a netre, filléres összegekért letölteni egy történelmi tény templétet (template = sablon) amelybe történelmileg és társadalmilag teljesen korrektül be lehet helyettesíteni önmagunkat és kész a fantom-faktum, melyet én, a hozzám tartozók és a szervezetem tagjai innentől magukénak fognak vallani. Akár olyan – természetesen hiteles, mérvadó helyek pecsétjével ellátott – dokumentumot is szerezhetünk, mellyel hitelt érdemlően igazolni tudjuk, hogy személyünk nem más, mint maga a Teremtő. 3D nyomtatóval akár glóriát, esetleg teremtői koronát is nyomtathatunk saját használatra. Azért egyelőre óvatosan viseljük közterületen, mert félreérthetnek és akár be is foghatnak…

Hát csoda, ha megkeveredünk, mi a fantom-faktum és mi a valóság!? Azonban egy érdekes tényt ne feledjünk: a szülőotthon az egyetlen hely, ahonnan úgy jössz ki, hogy be sem mentél! Az a tény pedig, mely szerint a tudományos kutatások kimutatták, a medúza kb. 650 millió éve éldegél úgy, hogy nincs agya – igen sok embertársunknak nyújthat kapaszkodót és reményt a szürke hétköznapokban. Egy kukába kidobott csikk, vagy szemétgalacsin pedig sokkal nagyobb nemzettudatról tanúskodik, mint egy kokárda, vagy felvarrt országtérkép.

Csak röviden jelentkeznék az orosz anekdotával, hiszen mostanában nem szereti a köz, ha hosszasan emlegetjük az oroszokat – félreértésre adhatunk okot:

• Téged nem keserít el az a tény, hogy a környezetedben már mindenki sokkal jobban él, mint te!?
• de igen, csak nem tudom, hogyan segíthetnék rajtuk…

Na jó, egy másik:

Ma reggel meztelenül mentem ki az erkélyre és halálra rémítettem a postás kisasszonyt. Nem tudom, hogy a pucérságomtól riadt e meg, vagy attól a ténytől pánikolt be, hogy tudom, hol lakik.