„A közrend nem más, mint a közös érdekek mentén meghatározott környezet, amelyet a köz ráerőltet elemeire.” (Shayat Cout Pho)
Bizonyára sokakban mind a mai napig rémképek ugranak be, mikor a közrend szót hallja. A letűnt időkben ugyanis (pl.) olyan indokkal utasítottak vissza egy Nyugatra szóló útlevélkérelmet, hogy „Kiutazása sérti a közrendet.” Soha az életben meg nem tudtad, hogy mit is takar az adott mondat, de anno ez nem volt egyedülálló jelenség. A hivatalos szervek igyekeztek (tán’ még mind a mai napig…) úgy fogalmazni, hogy abban benne legyen minden, amit majd később értelmezni szeretnének. Magya-rázat gyanánt pedig a jogi értelmezést kaptad: „A közrend az állami és társadalmi békesség, ami egy ország írott és íratlan szabályainak betartásában nyilvánul meg.” A kör ezzel bezárultnak tekinthető. Mert a rend, az rend! Ha máshonnan nem, elmesélésekből, esetleg a történelemkönyvekből értesül-tünk arról, hogy az ötvenes években (és szigorúan csak akkor!) idehaza is volt ám a rend egyfajta sajá-tos értelmezése, amit nem illett felborítani: előbb a szomszédot vitték el, aztán téged. Ismert a fogatlan prókátor esete is – akinek, mielőtt elmondta volna véleményét, még volt bőven foga. A terem bárója, aki a rendért felelt, bizonyára sérelmezte a rendbontásnak minősíthető véleményformálást, így próká-torunk pórul járt (a fogorvoshoz)…
Ugye ismert a – természetesen latin bölcsességből átalakított – mondás: rend a lelke minden-nek. (Ordo est anima rerum) Igazán soha nem értettem, mit is jelent ez a kifejezés valójában, de elfo-gadtam. Biztosan így van, ha már ennyit emlegetik. Tehát a rend, mint egyfajta lélek, benne van min-denben. Valóban, ha elfogadjuk a természet rendjét, akkor tudomásul kell vennünk, hogy az tényleg benne van a világegyetem összes porcikájában – ha másképpen lenne, azt az ember (mint az ész/tudat birtokosa) rendezte így. Ez utóbbi jelenséget nevezzük természetellenesnek. Azonban jó, ha tudjuk, hogy a rendnek viszont nincs lelke – hisz annyi mindenbe belekerült, hogy önmagára már nem is jutott önmagából. Ezért van hát, hogy a rend könyörtelen és csak azt szeretné, ami neki jó. Meglepetten vettem tudomásul, hogy a rend szinonimái csak megfélemlítésre alkalmas üzeneteket hordoznak: fe-gyelem, rendezettség, szigor, szigorúság. Szóval a rend ezekkel lenne azonos?
Van egy háztartási megállapítás: ha nem tudod mit kezdjél magaddal, el kezdesz takarítani. Néha kényszerből, belső indíttatásból, hiszen valami hasznosat, valami látványosat, valami olyat kell felmutatni, amivel megnyugtathatod önmagad – te mindent megtettél, hogy a dolgok előbbre menje-nek. Az azonban kétes, hogy a produktum, az mennyire nevezhető eredménynek. Kétségtelen, megte-remtetted az elvárt rend látszatát, de valójában nem tettél mást, mint átrendezted a magad körül lévő dolgokat úgy, ahogyan éppen jónak láttad. Kitoltad a közegből a feleslegesnek vélt tételeket, mint a por, a kosz, a penész, a folt, az üres csomagoló anyag, az enyészet produktumai és mindaz, ami akkori elképzeléseidnek megfelelően nem fért bele a tisztaság és vele együtt a rend fogalmába. Bizonyos téte-leket természetesen félre tettél, beépítve a rendbe mondván: még jó lesz valamire. Elégedetten hátra dőlsz – elszürcsölsz egy bögre feketét/fehéret/tarkát is, mint a reklám-család háziasszonya – és úgy érzed lélekkel töltötted meg a teret, hiszen rend van. Nos, ezt hívják elégedettség-teremtésnek. Ugyan-is, a rend nem lelket ad – hiszen nincs neki –, hanem egy átrendeződésen megy át mindaz, ami eddig jól meg volt a te beavatkozásod nélkül is. Átcsoportosítottál. Azt pedig bizonyára más is észrevette, minél ritkábban raksz rendet, annál látványosabb az eredmény.
Azt mondják, ha nem vagy elégedett környezeteddel, vagy nem találod benne helyedet, segít a Feng-Shui. (風水 – ősi kínai hagyományokon alapuló áltudomány, mely önmeghatározása szerint az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével és alkalmazásával segít az ember és a természet közötti összhang megvalósításában. © Wikipedia) Ne keveredjünk vitába, hogy miért is nem fogadja el a hiva-talos tudomány ezt a gondolatvilágot. Annyi azonban bizonyos, hogy az a rend egy, a természet belső törvényei szerinti összefüggései alapján határozza meg a dolgok helyét. E felfogás szerint ha a saját rendetlenségedben pontosan tudod, hogy mit hol találsz, akkor ez már nem rendetlenség, hanem a te személyes rended.
Pár évvel ezelőtt egy óvatlan pillanatban áthágtam a közlekedési rendszabályokat. Pechemre éppen ott termett a rend őre. Máig nem tudom, honnan kerülhetett elő – ráadásul kék-fehér személy-gépkocsival –, hisz én kellőképpen körültekintettem, mielőtt garázdába fogtam. Nos, lebuktam. Beis-mertem tettemet s jeleztem, vállalom a következményeket. Gondoltam, le nem fejeznek, s a rend az mégiscsak rend. A rend őre látván egyenes kiállásomat, jelezte az összeget, majd lebiggyedt fejemet látva hozzátette: értsem meg, nekik hozni kell a statisztikákat. Nos, ez a mondat jobban fejen vert, mint maga a büntetés. Én az odáig meg voltam győződve, hogy engem azért fognak felelőségre vonni, mert áthágtam a rend korlátait – nem! azért kapom a feddést, mert nekik teljesíteni kell a hozamokat. Meg kell felelni a kitűzött céloknak. Zárszámadáskor ugyanis nem az fog felmerülni, hogy rend e a lelke mindennek, hanem az, hogy a rendfenntartásból mi folyt be.
Az adott gondolattól már csak egy tengernyi ugrásra van a világ csendőre. Természetesen nem szeretném összehasonlítani a nyolcker rendteremtőjét egy világra szóló gumibottal, de bizony roppant nagy hasonlóság rejlik a munkájukban – hozniuk kell a hasznot. A rend? Nos, a rend az egyfajta kerítés, amely mentén mindig lehet találni kivetnivalót. Ha mégsem, akkor előkerül a „Nyúl és Sapkája Teória.” (NYPD)
“Az Új Világrend Oroszország ellen fog épülni, Oroszország romjaira és Oroszország számlájá-ra.“ – mondotta anno Zbigniew Kazimierz Brzeziński (1928 – 2017 – lengyel származású amerikai poli-tológus, politikus, geostratéga, ész elosztó és kapcsolótábla… Jimmy Carter nemzetbiztonsági főtanács-adója 1977–1981 között.) A politikus a hetvenes évek végén fogalmazta meg, hogy Amerikának egy olyan új világrendet kell diktálnia, amely nem ismer el mást, csak önmagát (hegemónia – hatalmi fö-lény, vezető szerep). Így, nagyjából fél évszázad sikeres ideológiai munkája elteltével érdemes átfutni Brzeziński munkásságát, mivel rajta keresztül jól nyomon követhető Amerika, mint a világ zászlós-hajójának kinevezett vízi alkalmatosság útja a máig. A sikerek, széliránnyal, vagy azzal szembe navigálá-sok, a menet közben felbukkant, nem várt vízalatti kövek, zátonyok és sikeres partraszállások. Csak röviden, bibliográfiai léptékekkel:
Kezdődött Az egység és konfliktus (1967), valamint A megosztottság alternatívája (1968) című művekkel. Egy több háborúban is győztes, egyeduralkodásra képes hatalom, ereje teljében világbiro-dalmi ambíciókat szül – csak a Nyugat lehet a békének, demokráciának nevezett rend megteremtője és a szocialista rendszereknek alá kell vetniük magukat Amerika elképzeléseinek – mind a kultúra, mind a társadalom, valamint a gazdaság berendezkedési formákat illetően.
Két korszak között (1970) – Az új világrend megteremtéséhez, a hegemónia globális kiterjeszté-séhez konkrét ötletekkel, utasításokkal áll elő, mint ideológia-mérnök. A szerző az emberek manipulá-lása és irányba terelésének trükkjeit osztogatja. Eszméi beépülnek az amerikai köztudatba, hétközna-pokba és életformába. Egyre körvonalazhatóbban formálódik az Imperial Big Face (IBF – Birodalmi Nagy Arc), mint az amerikai öntudat jelképe.
Az Ellenőrzés nélkül: globális zűrzavar a huszonegyedik század előestéjén (1993), továbbá A nagy sakktábla (1997). Továbbra is terítéken vannak olyan alappillérek, mint Amerika világelsősége és geostratégiai feladatai – a Világegyetem Sorsküldetése. A nagy térhódítás következő fázisát úgy jelöli meg: „Washington legfőbb feladata a XXI. század első felében, hogy az eurázsiai kontinens döntő bíró-jává váljon és megelőzze az anyagi vagy diplomáciai érdekeit fenyegetni képes rivális hatalmak felemel-kedését. Az eurázsiai kontinens, amely a világ legnagyobb népességének ad otthont, valamint hatalmas természeti erőforrásokkal rendelkezik, illetve teret biztosít a világgazdaság legjelentősebb folyamatai-nak, nagy sakktáblaként jelenik meg a kötetben. E sakktábla játszmáin dől el a következő évtizedek folyamán, hogy elegendő-e az Egyesült Államok ereje ahhoz, hogy megtartsa kizárólagos vezető szere-pét a világpolitika színpadán, illetve, hogy mennyire lehetnek képesek ezt megkérdőjelezni a feltörekvő hatalmak. (© bookline.hu)
A választás. Globális dominancia vagy globális vezető szerep. (2004) Az Amerikai Egyesült Ál-lamok a kétpólusú világrend felbomlását követően válaszúthoz érkezett a világban betöltött szerepét illetően. A gazdaságilag és politikai befolyásolás terén egyre erősödő Oroszország milyen valós fenyege-téseket jelent az amerikai hegemóniára. Brzeziński szerint a felvetésnek azért is kiemelt jelentősége van, mert az nemcsak az USA külpolitikájára, hanem a globális biztonságra, az amerikai nemzetbizton-ságra és a belső társadalmi folyamatokra is keményen kihat – hiszen a hegemóniának nem csak hoza-ma, hanem kötelességei is vannak – békét és stabilitást kell garantálnia a világban.
Kései művei, A Második esély: három elnök és az amerikai szuperhatalom válsága (2007), to-vábbá az Amerika és a világ: beszélgetések az amerikai külpolitika jövőjéről (2008), valamint a Straté-giai vízió. Amerikának meg kell újulnia ahhoz, hogy megőrizze a hiteles, elfogadott hegemón státu-szát. Brzeziński rendíthetetlenül hitt az USA világvezető szerepében. Eszébe sem jutottak alternatívák, esetleges téves teóriák. Imperatívuszát (megkérdőjelezhetetlenül) azzal támasztja alá, hogy e program tétje a világ geopolitikai stabilitása. Mint írja: „… kudarc esetén 2025-re a nemzetközi rend egy szétta-golt, keleti konfliktusoktól terhelt csatározássá változna, amelyben sem Amerika, sem Európa nem len-ne képes érvényt szerezni akaratának…”
Zbigniew Brzeziński 2017-ben elhunyt. Munkássága elemzésekor – bennem, s hangsúlyozom, csak bennem! – felrémlett egy régi vicc, mikor Kohn elmegy a rabbihoz, hogy nem esznek rendesen a libái. Rabbi ellátja jótanácsokkal. Egy hét múlva Kohn visszamegy a bölcshöz és szomorúan jelzi, hogy az ötlete nem jött be, mert sorra döglenek a libák. A rabbi új és újabb ötlettel áll elő. Pár hét múlva Kohn összes libája elpusztul. A hírt megosztja Rabbival, aki sajnálkozását fejezi ki – hisz neki lett volna még ötlete.
Brzezinsnski munkásságának jelentőségét lehet firtatni, lehet isteníteni – meglehet igaza volt, meglehet tévedett. Annyi biztos – ha tévedett, ha nem – keze munkáját rásulykolta Amerika múltjára, jelenére és jövőjére is. Elnökök sorának tevékenységéhez adott támpontot, irányt és ideológiai muníci-ót. Van, aki mérvadó stratégának, mások jó fantáziájú, de egyoldalúan gondolkodó ideológusnak minő-sítik. Bírálói azt vetik szemére, hogy rendíthetetlen ruszofóbiája vezette Amerikát zsákutcába. E kritiku-sok szerint ugyanis az USA feleslegesen nagy energiát fordított az oroszok (vélt vagy valós) fenyegetése-inek visszaverésére. Ezen tevékenységhez a gazdaságtól, a társadalomtól és a hegemónia megerősítésé-től vonták el a forrásokat, s Amerikát egy gazdasági összeomlás spiráljába kényszerítették. Majd egy-szer valaki meghúzza a mérleget Brzeziński munkásága felett is. Azonban van egy elévülhetetlen érde-me: elültette az amerikai fejekben a magvat, miszerint Amerika korlátlan világhatalmának, az általa eltervezett Új Világrend megépítésének egyetlen ellenlábasa van: Oroszország.
Nos, ma már némi utópiának vélhető ez a feltételezés (is), hiszen azóta tudjuk, hogy Kína mek-kora erőt képvisel a világpolitikában, s az arab világ sem hagyja magát figyelmen kívül helyezni. Sőt, megjelent egy újabb tényező is: a Nyugat önpusztító társadalma, mely megteremtésére éppen az ame-rikai kormányzat és az arra befolyást gyakorló tőke-emberek (háttér hatalomnak titulált erők) hatottak a legintenzívebben.
Ha jól összerendezgetjük a tényeket, világosan láthatjuk, hogy napjainkban a washingtoni rend-teremtőknek legalább három fronton kellene erejüket összpontosítani. Az első front – s szerintem a legfontosabb – a belső társadalmi nihil (drog, eladósodottság, jövőkép hiánya stb.) és mindezek tápta-laja, az egyre kezelhetetlenebbé váló gazdasági (fiskális, termelési, kereskedelemi) problémák. Bármi-lyen furcsán is hangzik, de ezekhez a gondokhoz (ha nem is okozó, de mint katalizátor) szervesen kap-csolódik Kína. Olyan mértékben beköltözött Amerika testébe, hogy azt onnan tollvonással) kiműteni már nem lehet. Ugyanis, az elkényelmesítési folyamat egyik szerves résztvevője. Amerikában már évti-zedek óta él a szlogen: ne tégy semmit, majd a kínai házhoz hozza! Ennek jegyében épült le a termelés, kényelmesedett el a munkásosztály és vált Amerika egy többnyire piacolásból és fogyasztásból, hitelből és hitel tologatásból élő felnőtt, jóllakott, elzsírosodott, egyre bambább napközissé. Az adott szerepkör-ből ráadásul igen jól magára talált a világ legnépesebb országa is – tényezővé vált a világban. Jól tudjuk azt is, hogy a kínai ember nem kötekedő, uralkodó és hatalmát fitogtató valaki. Azonban céltudatos és szívós, harcos nép. A kihívásokat nem keresi, de komolyan veszi. Imperial Big Face azonban önmagán kívül senkit nem vehet komolyan, s ereje utolsó cseppjéig konzekvensnek kell lennie a kompromisszu-mok elutasítása terén. Pedig Kínával lehetne ám egyezkedni, de ahhoz tudomásul kellen venni, hogy alkalmazkodni kellene a kínai rendhez (is), amely jelenleg egyre terjedőben van világszerte. Meglátá-som szerint, a közeljövőben nem a Tajvani Konfliktus néven elhíresült (Nancy Pelosi társasút) konfron-táció fogja belobbantani a gyufásdobozt, hanem egy jóval látványosabb „csirike – maraha” összecsa-pásra számíthatunk a Panama Csatorna hegemón bekebelezési ötlete kapcsán. Mint tudjuk, a kínaiak által működtetett vízi átjáróra Washington tulajdonosi igényt jelentett be a Föld Hivatalnál.
A második front, ahol én jelentős összecsapásra számítok, a Nyugat és az USA. Nem tudom hol és mikor tapint rá valaki arra a bizonyos trigger pontra, mikor a Nyugatnak nevezett tömb elemei meg-elégelik a Washingtonban kevert méregpohár szürcsölését. Az utóbbi évtizedek látványos önpusztítása ugyanis hamarosan odáig fajul, hogy nem lesz miből finanszírozni az USA hegemón hegedűse szerepet – a vonóba már egy ideje ugyanis nem fűztek borravalót. Mind ennek tetejébe a zenét rendelő egyre követelőzőbb, a zene pedig egyre intenzívebb és hangosabb – sőt, már ott tartunk, hogy a zenészekkel szeretnék kifizettetni a bál költségeit.
A harmadik front pedig mindazon államok (egyre intenzívebben formálódó) egysége, amelyek a dollár, mint globális elszámolási egység jóvoltából hátukon vonszolják az egész amerikai gazdaságot (társadalmával, annak terheivel és világhatalmi törekvéseivel együtt). Ők azok, akik akaratukon kívül finanszírozzák a hegemón birodalmat.
Én úgy vélem, hogy e három front bőven elég lesz ahhoz, hogy kisebb és egyelőre kezelhetőbb konfliktusokat már nem is említenék (akár az Ukrajnában, akár a Közel-Keleten zajló események). Az oroszokat én nem aposztrofálnám kardinális ellenlábasnak. Kellemetlen jelenség, de meggyőződésem, hogy az Amerikai Nagy-birodalom vesztét nem ők fogják okozni. Velük meg lehet(ne) állapodni, hisz van miből kompromisszumot kötniük.
Ne feledjük! a villanyoszlop csak önvédelemből szokott nekimenni az autóknak. Az elkésett kismalacnak pedig csak a fenék közelében jut emlő.
Az orosz anekdota:
Egy fülledt, kánikulai napon jóember rosszul lett. Megfeküdt a járdán. Sietve odatérdelt mellé egy járókelő, s elkezdte szabaddá tenni a fekvő ember nyakát, felső testét. Ekkor a tömegből kivált egy tettre kész fiatalember. Utat kért magának, majd közölte, hogy ő okleveles elsősegélynyújtó. Az iménti hölgy átadta helyét, s türelmesen figyelte, amint előbb a mellkas gyömöszölés, majd a mesterséges lélegeztetés pontjait gyakorolta az ifjú életmentő. Mikor e két műveleten túl voltak, csöndesen megje-gyezte: – Uram, mikor ahhoz a fejezethez ér, hogy sürgősen orvost kell hívni, szóljon, mert én már itt is vagyok…