„A boldogság az, amikor a múlt nem bosszant, a jelen nem dühít, a jövő pedig nem nyugtalanít.”
(Shayat Cout Pho)
Ugye milyen egyszerű!? Csak boldognak kell lenni és megoldottuk múltunkat, jelenünket és jövőnket – tudom, fordított a folyamat (az ok-okozat). Minden bizonnyal én nem vagyok boldog – vannak dolgok, amelyek igenis bosszantanak a múltamból, elég sok minden fel tud zaklatni a jelenemben és a jövő… szóval, elég sok minden aggodalommal tölt el. Holott, ma már olyan egyszerű boldognak lenni, be kell venni egy π-rulát. Szabadon választhatok a reklámok közül, hisz nincs az a gyötrelem, amelyet ne tudnának úgy kezelni, hogy én a végén boldog legyek – a pénzemért. Ma már mindenre kikevertek valami szintetikumot, csak győzze az én – egyelőre – természetes(nek vélt) szervezetem elviselni. De ne kedvetlenedjünk el, hisz a folyamat már elkezdődött és hamarosan egyensúlyba kerül a sok-sok szintetikum – a szintetikus emberekkel (latin megfelelő: saccharum hominis). A jövő embere már nem fogja tudni, mi is az a csülkös-babos-pacal pörkölt. Gyomra ki fogja vetni magából a szalontüdőt, vagy a tehénből készült vadast. Sláger lesz viszont a digitális tepertő és az elektromos zsíros-deszka (szigorúan gluténmentes, teljes kiőrlésű PVC granulátumból). Utópia, vagy inkább fantazmagória? Nagymamám (aki az idén lett volna 115 éves) soha nem evett mű-marhából készült fasírozottat, meg donaldsot. Konyhája nem is kapott volna Michelline csillagot – pedig nagyon tudott főzni! Azóta sem ettem olyan finom kukólevest, vagy rongyos lapókát…
Új Év körüli fohász: Uram, adj nekünk állóképességet, erőt, hogy megegyünk mindent, amit drága pénzen megvettünk, utolsó csepp erőnkkel megfőztünk és ránk maradt az ünnepekről! Adj akaraterőt, hogy ki tudjam dobni, ami megromlott és ehetetlen! Adj bölcsességet, hogy az ehetőt meg tudjam különböztetni a szeméttől!
Gyerekfejjel úgy gondoltam, két féle férfi létezik: egy, aki a hátán felviszi a zongorát az ötödikre. A másik pedig, aki annyit keres, hogy meg tudja fizetni a csapatot, aki felviszi neki. Most, hogy felnőttem, már tudom, hogy létezik egy harmadik típus is… Mára már azt is tudom, e világban mindenki szegény. Csak akkor lesz gazdag, mikor hencegni kell.
„Magyar szegénység: véget ér e tél,
Lesz még itt szőlő és lesz lágy kenyér,
Az igazság lesz úr e föld felett
És az se fáj, hogy én már nem leszek!” (Juhász Gyula – Mit akartam?)
Először is engedjék meg, hogy így az év vége beállta előtt pár nappal kifordítsam azt a bizonyos köpönyeget, és bejelentsem: van még szőlő, van még lágy kenyér! Az igazság pedig akkor lesz úr e föld felett, ha az örök igazságtalanság rájön arra, hogy valójában ő azért létezik, mert nincs igazság – fogja kalapját és nyugállományba vonul…
Más. Azt figyeltem ki, hogy az emberiség talán legnagyobb problémája, hogy jó fantáziájú idióták jövőt prognosztizálnak, kreatív elmék átviszik a gyakorlatba, végül pedig a fantáziátlan tömeg úgy véli, hogy utasítást kapott…
A következő év az jövőre sem lesz egyszerű! Így az eljövendővel kapcsolatos gondolataimat (kis szeletekre vágva) jó és rossz kategóriára bontom. Direkt nem szólok melyik a negatív és melyik a pozitív. Arra kérek mindenkit, jövő ilyenkor lapozza fel írásomat és mosolyogjon vissza rám – nem is úgy volt! Tudom ám, hogy az én borítékomat senki nem szokta felbontani, hiszen ha valaki az utóbbi tíz évben megtette volna, már nem így nézne ki az, ami ma kinéz. Ennek ellenére most is borítékolok pár gondolatot:
– A Nyugat kontra mások összecsapás az elkövetkezendő évben sem fog befejeződni – sőt! nem vállalok nagy kockázatot azzal, ha úgy vélem, még durvább csatazaj veri fel majd a világ nyugalmát. Sajnos, elfogytak a növekedés alapanyagai – sorvadásnak indult a csapat, és ez fájdalmas. Nekünk és környezetünknek.
– A Messiás úgy döntött, az idén sem fog eljönni – talán majd később. Azt viszont megüzente: Ne reménykedjünk! Az embert önnön-magától még ő sem tudja megszabadítani.
– Drágább lesz minden, ami az idén olcsóbb volt, s mindaddig drágul, míg lesz rá kereslet. Mikor elfogy a költeni való, megrántjuk a nadrágszíjat. Egy, a Római Klub számra 1972-ben készített tanulmány szerint (State of the World Plot – BAU & Recalibration23) 2024-2025-ben elérjük az ipari termelés, a károsanyag kibocsájtás, a demográfia és a minden ezzel összefüggő tételek grafikonon ábrázolható csúcsát – innen már csak lefelé. Most fogják meg az asztal szélét! 2075-re elérjük a múlt század ötvenes éveinek szintjét. Úgy hívják: reset.
– Úgy fogjuk érezni jövőre is, hogy hiába vártuk a jót. Nos, jelzem, a jó már volt, csak nem vettünk róla tudomást, hozzá se szóltunk – ezért faképnél hagyott bennünket.
– A gyerek követelőzőbb, anya idegesebb, apa ingerültebb lesz jövőre. A történet addig fokozódik, míg elpattan egy húr a zongorán… (© Presser G.)
– Lesz elég WC papír és lesz az is, amire használjuk.
– Akármennyire is próbáljuk elhitetni magunkkal – a zöld az zöld, a kék az kék, a sárga az sárga a piros az piros marad. A szivárvány pedig továbbra sem szín, hanem egy jelenség.
– A fiúknak pucujuk, a lányoknak nunijuk lesz jövőre is – hiába írjuk át a törvényeket. A helyzeten csak a szintetikus ember lesz képes változtatni – naponta.
– Egyre népszerűbb lesz a khaki szín – végtére is háborúra készül a világ! Hogyan nézne ki, ha rózsaszín tangában masírozna a francia hadsereg a tajga kellős közepén!? Hülyén adná ki magát az is, ha kemény kalapban, sétapálcával, fekete szmokingban flangáló tisztek rendezgetnék a harcba induló sorokat brit szerte.
– Amerika. Ha valaki azt hiszi, hogy gyökerestől megváltozik, az nem látott még élő fát. Azt a rengeteg gyökeret úgy hipp-hopp el lehet dolgozni. Ma még nem találták fel azt a fejszét, amelyik rendet tudna ott tenni. A demokrácia kardja ott már kevés. Így hát inkább bóduljanak, poénkodjanak, míg a világ állja a cechet – dolláros bankjegyekkel…
– Ha valaki azt reméli, hogy jobb jövő vár ránk, akkor gondoljunk arra, hogy apáink, nagyapáink és az azok felmenői is ebben bíztak! (erre…)
– Aki össze szeretne fogni, azzal közlöm, hogy ez a harc sem lesz a végső! Összefogni kár…
– Tanuljunk higgadtságot a faliórától! Az, ha késésben van, akkor sem siet!
– Soha be ne valljuk, hogy tévedtünk! Mondjuk azt: a fenébe, de érdekesre sikerült…
Lenne még pár meglátásom, de hagyom máskorra. Viszont, nem zárom le a borítékot. Aki szeretne, az írjon hozzá! Így tisztába tehetjük: hogy mi lesz? – hát megint ki lesz!
Pár évvel ezelőtt, Michel de Nostredame (latin: Nostradamus, (1503-1566.) a francia reneszánsz neves alakja, gondolkodó, távolba látó szavait citáltam elő. Nos, úgy éreztem, jövőre minden eddiginél aktuálisabbak lesznek örökérvényű jövendölései. I. Centuria: „A rabszolga nép énekel és követel, miközben hercegeket és urakat tartanak börtönben. Ide vezetnek a jövőben a fejnélküli idióták, kiket isteni fohászként fogadunk… Egy józan ész nélküli valami saját végzetét okozza mesterségesen.”
A hétköznapi ember nyelvére lekerekíteném a nagy mester szavait, aki – minden bizonnyal – arra gondolhatott, hogy 2025-ben valami olyasmi fog történni, ami elvonja az emberek figyelmét fontosabb dolgok elől, ezért beérik a maszlaggal. Akár még az is megtörténhet, ami eddig soha…
Az adott gondolaton tovább sodorva, Charles Mackay (1814 – 1889) skót költő, újságíró, író, antológus, regényíró és dalszerző megfigyelése rémlik fel bennem: „Az emberek kollektíve bolondulnak meg és egyenként térnek észhez.” (Rendkívül népszerű téveszmék és a tömegek őrülete)
Üzenet a távoli, gazdag rokontól: „Sorry Guys! We are Happy here, like the New Year there.” Majd magyarra fordítva a következő példabeszédből másoltak be idézetet: „ Ha a demokrácia jegyében megkérdeznéd tőlem, mit szeretnék jobban: rád figyelni, mikor panaszkodsz, vagy enni? Én az evést választom. Te megsértődsz, felállsz, s én megeszem a te adagodat is. A világ békétlenségéről pedig azért kell gondoskodnom, hogy túl ne csorduljon a te jóléted. Fáradtságot nem kímélve bele kell hát piszkítanom a Másik (angolul: The Rest) levesébe.” Szóval, e pár mannának is beillő jó szót kell beosztani a „The Rest”-nek, miközben továbbra is arról álmodozik, hogy tán’ eljön egyszer a pillanat, mikor valaki legyömöszöli a békétlen torkán a tányér tartalmát – úgy melegében edényestől, a vér-verejtékes sárral együtt…
Azzal kapcsolatban pedig már tippelni sem nagyon mernek, mikor és ki fújja le az amerikai – orosz rangadót. Egyre fiatalabbak és erőtlenebbek a játékosok, a pálya is rendesen gallyra ment. A producer azonban jelezte, elvárja a győzelmet! Nem brahiból fektettek be mezt, gatyát, kaszát, kapát és az amerikai Joe bácsi egyetlen fiát… Jó lenne azt hinni, hogy valaki egyszer csak józan észbe kap – bár egyelőre nem nagyon akad az a bíró, akitől még nem nyúlták le a sípot és bele is merne fújni. Így hát marad a végsőkig kitartás – éljen a béke! valahol máshol.
Más. Az emberek többsége, mikor meglát egy közönséges útonállót, önkéntelen magához szorítja a táskáját. Valami ösztön azt sugallja, hogy biztonságban van a táskája és a gazdája is – ha összebújnak. Tán’ még az az illúzió is előkerülhet, hogy ilyetén módon erősebbek, mint az a mindenre elszánt gazember? Képzeljék el, ha ez az ösztön is elkorcsosul bennünk, s már a táska és gazdája is szét fog húzni – magára hagyja egyik a másikat. Meg van tehát a jövő évi projekt! Össze kell bújnunk a táskával, semmi széthúzás, semmi elszakadás, ugyanis az útonálló nagyon feni valamire/valakire a fogát! Persze, könnyen beszélek, mert a levegőbe eresztem hangom és oda soha el nem jut, ahol fülekkel találkozhat. De azért mégis jól esik elmondani.
Apropó! Azt tudták, hogy kínai tudósok megalkották a Sro Ding R. kutyát (薛定谔的狗 – xuēdìngè de gǒu)? A jövő év tiszteletbeli kedvenc állata lesz világszerte. A tervek szerint beépítik minden kínai (otthon és külföldön gyártott) termékbe. Csak füle van és nem tud ugatni. Fekete színével jól elkülönül bármely sötét szoba lidérceitől, és akkor is ott lesz, mikor nincs is ott.
Egyébként én bevallom, azóta csodálkozás tölt el, mióta meghallottam a mondást: Kutya az ember leghűségesebb barátja. Megette a fene, ha egy ember nem talál e több milliárdos civilizációban egy kutyánál hűségesebb társat! Hisz az a négylábú egy darab kolbászért bármikor elhagy bennünket. Ha mégsem, azt azért teszi, mert megfélemlítettük – na ennyit a hűségről. A barátságról pedig annyit, hogy az a négylábú, amelyik az ember barátja, a fáknak, bokroknak, kerítésnek és villanyoszlopnak a háromlábú ellensége.
A WHO már előre jelezte, hogy a jövő évben, a véletlenek összjátéka folytán olyan ritka vírustörzs fogja felütni fejét, amilyet még a mindenre felkészült kutatók és orvos-biológusok (de maga a CIA, FBI, Pentagon, Scotland Yard, Mossad, ФСБ, és a 国家安全部) sem láttak. Mivel nem szerepel még a nyilvántartásban, így pályázatot írtak ki a nevére – szeretnék, ha közvetlenül az érintettektől betegbarát elnevezést kapna.
Na, de legyen jó kedvünk még az idén! Ráérünk másnaposnak, betegnek lenni jövőre is. Így hát tekerjük fel a hangerős szőnyeget és (C dúrban) ordítsuk bele a szilveszteri éjszakába az Omega együttes valamikori slágerét: „Kiabálj, énekelj, és ha kell, átölelj. Csakis az nem boldog, aki nem akar… Ne is gondolj rá, mi jöhet még! Úgy is eljön majd hamarabb, mint hinnéd.” (S. Nagy István – Omega 1968.) – majd ismét a refrén jön.
Ha pedig ettől sem dobódtunk fel és elkedvetlenednénk, gondoljunk arra, hogy mi lehet undorítóbb annál, mikor félbe harapunk egy almát és meglátunk benne egy férget mozogni? Hát az, mikor azt látjuk, hogy a féreg ketté lett harapva!
Ne legyünk telhetetlenek a következő évben sem! Ha a nagy közös tortából nem elégszünk meg egy szelettel, akkor vágjuk ketté porciónkat!
Tömegnyi embertársamhoz hasonlatosan, íg a következő szezon előtt megígérem mindazt, ami eddig nem jött össze: Megfogadom, hogy jövőre meg fogok javulni! Ha azonban valami rosszindulatot, netán ellenszenvet vélnének kiszűrődni a mimikámból, netán írásaimból – azonnal fogjanak gyanút és hagyjanak engem ott a faképnél! – mert akkor jövőre sem jött össze.
J. Steinbeck, az író a következő bölcs gondolatot veti fel: „Azt hiszem, az ember rossz szokásai közt a legszívósabb az, hogy szeret tanácsot adni.” Ezért az én idei utolsó tanácsaim: Ahhoz, hogy jól tudjuk elültetni a krumplit, úgy kell gondolkoznunk, mint a krumpli. Ha pedig az első ugrás nem sikerül, akkor az ejtőernyőzést nem neked találták ki! 😊
Na, és így a végére pár a kifogyhatatlan orosz anekdotákból:
Jóember, végső elkeseredésében felállt hokedlijére és egy kötéllel kezében éppen az elszántságát teszteli. Ekkor csak felcsapódik az ajtó és egy vidám táraság ront be a szomszédból. Mindenki kezében egy-egy üveg valami. Koccintanak, majd a dolog végeztével észreveszik a hokedlin álló embertársukat.
– te meg mifenét művelsz ott ember, mikor ennek nincs is itt az ideje!? – kérdezte az egyik,
– elegem lett az életből! semmi nem úgy alakul, ahogyan szeretném…
– na jó, az a te dolgod, de ha amúgy is ott vagy a hokedlin, akkor énekelj már nekünk valami vidámat!
Megfigyelés: minél többet költesz a szilveszterre, annál kevesebből élsz januárban.